A Nyugat korszakának vége, eljött Eurázsia ideje!

Megjelent a Kommentár konzervatív folyóirat legújabb száma, melynek témája ezúttal Eurázsia fogalma. Békés Márton főszerkesztő bevezető írásában a „Nemzeti szövetség” fogalmát járja körül. Mit ért ez alatt a szerző? Mint írja, különösen a rendszerváltoztatás után 35 évvel és a Nemzeti Együttműködés Rendszerének immáron 15. évében járva érdemes elgondolkodni azon, hogy a 2010 és 2024 közötti időszak bizonyosan az 1989/90 óta érvényesülő demokrácia legfontosabb eseménye, de egyben olyan történelmi mintázatok folytatója is, amelyek a modern Magyarország – kis megszakítással – egész 1867 és 1944 közötti korszakát jellemezték.

Ez nemcsak politikatörténeti párhuzamokat, hanem történetpolitikai összefüggéseket is feltár előttünk. „Arról van szó, hogy a dominánspártiság és a hosszú kormányzás maradandónak bizonyuló történelmi modellje mellé most is egy nagy nemzeti vállalkozás célkitűzése és a mögötte meghúzódó össztársadalmi konszenzus kívánalma társul.” Ennek megvalósítását márpedig szellemi és politikai, kulturális és társadalmi, azaz elméleti és gyakorlati szinten egyaránt képviselni kell, a kettőt pedig integrálni szükséges.

Az a történelmi erő, amely képes mindezt végrehajtani, nem más, mint a magyar jobboldal, melynek további bővülése a választások megnyerésén túl arra képesíti, hogy kellő felhatalmazással képviselje a nemzet egészének ügyét, azaz a nemzeti maximumot.

Szerinte csakúgy, mint a realizmus fogalmával, a modernitás művészettörténeti értelmezésével is óvatosan kell bánnunk. Az úgynevezett modern művészek, mint Puvis de Chavannes, Vincent van Gogh és Gauguin, Rippl-Rónai, sőt később Edward Hopper vagy Schéner Mihály, többnyire valójában szemben álltak a modernitással. Megértették, hogy a művészet a reneszánsz óta eltelt időszakban zsákutcába került. Lehengerlő bátorsággal cáfolták meg a naturalizmus alapjait. A naturalizmus arról szól, ami látható, a realizmus viszont arról, ami ténylegesen létező.

Mint érvel, a magyar katonai gondolkodásban és a történeti hagyományban is létezik egy paradoxon. Aki 1944. október 15., azaz a nyilas-puccs után nem esküdött fel Szálasira, azt elismerés illeti; viszont aki átállt a szovjetekhez, az már a fél évszázadnyi kommunista propaganda ellenhatásaként inkább a „nemszeretem” kategóriába tartozik.

De vajon szembe lehetett-e fordulni úgy a németekkel, hogy közben nem megy át a döntést meghozó a front másik oldalára?

Mint érvel, a 21. században egy új világrend kialakulása körvonalazódik az ázsiai országok gazdasági és politikai megerősödésével. Az elmúlt években egyre többször hallhattuk európai és magyar politikusoktól és szakértőktől egyaránt, hogy az atlanti korszaknak vége, s eljött Eurázsia korszaka. Emellett a médiában is egyre gyakoribb szavakká váltak a világrend és geopolitika fogalmak.

De mi is mindezek között az összefüggés, és mi zajlik éppen a nagyvilágban? Mi várható a jövőben? Ezekre a kérdésekre keresi a választ az írás.

Haung Zsen-vej, a Fudan Egyetem Övezet és Út és Globális Kormányzás Intézetének ügyvezető dékánhelyettese írásában a 2013-ban elindított Övezet és Út kezdeményezés (Belt and Road Initiative, BRI) tíz stratégiai újítását, tíz év tapasztalatait foglalja össze, tervet javasol a magas színvonalú együttműködésre, és víziót kínál a jövőre nézve. Csizmadia Norbert geográfus felteszi a kérdést:

• hogyan változik világunk a 21. századi új világrendben,
• hogyan változnak meg a geopolitikai erővonalak,
• és merre a tart a világ gazdasági gravitációs pontja?
• Milyenek a 21. századi térképeink?
• Miért fontos az, hogy a korszakunk megatrendjeit a földrajzon keresztül érthessük meg?

„Új együttműködések, új szereplők, új gondolkodási formák, új megoldások, új értékrendek kezdtek kialakulni, a korábbi centrumok perifériára kerültek, és a korábbi perifériák válnak centrumokká.”

Kosztur András történész „Eurázsia a többpólusú világban” címmel írt tanulmányt.

 Ez felértékeli az eurázsiai kontinentális térség jelentőségét is, amely periférikus övezetből ismét a régi és az új centrum közötti összekötő híddá és kulcsterületté válhat.

Szakáli Máté nemzetközikapcsolatok-elemző arról ír, hogy az ázsiai országok hozzájárulása tekintetében az
el nem köteleződés mint alternatív külpolitikai stratégia és preferálható értékválasztás nem más, mint
olyan működési keret felállítása, amely segíthet létrehozni a nemzeti önrendelkezés eszméin alapuló pluralista világrendet.

Sárvári Balázs közgazdász a klasszikus kínai hagyományról írt. A kínai kultúrában fontos gondolat, hogy „együtt, de nem azonos módon”. A szerző e két szempontot tekinti át: miért együtt, és milyen módokon? Bemutatja, hogyan él egymás mellett az értékrendi alapú pragmatizmus (elsősorban a konfucianizmus sajátossága), az ehhez hasonló elveket valló, de kevésbé gyakorlatias, inkább belső fejlődésre összpontosító taoizmus, valamint a legizmus, amely értékrendtől mentes pragmatizmus és egyben protototalitárius eszmerendszer. Korunk Kínájának megértéséhez és a nyugat–kelet együttműködéshez elengedhetetlen ezen örökségek együttes vizsgálata.

Zoltai Alexandra Kína-kutató Kína új szerepéről írt. A kutató szerint Kína nem csak, hogy aktívan bekapcsolódott a nemzetközi politikai folyamatokba, hanem egyértelműen azokat alakító, vezető szerepre törekszik mind gazdasági, mind pedig politikai, katonai és diplomáciai területeken.

Nagyhatalomként az ország igyekszik érvényesíteni a földrajzi-demográfiai méretéhez, történelmi hátteréhez és növekvő globális befolyásához igazodó ambícióit. A szerző kifejti, hogy Kína hogyan fejlődött ekkora politikai és gazdasági szereplővé a nemzetközi színtéren, valamint milyen tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy ma ilyen meghatározó pozíciót foglal el a globális rendszerben.

Tárik Meszár arabista a Közel-Kelet helyzetét veszi górcső alá. 

 mivel a régióban zajló események közvetlen hatással vannak a kontinens biztonságára és jólétére. Az energiabiztonság, a migrációs áramlások, a terrorizmus elleni küzdelem mind-mind olyan kérdések, amelyek szorosan összefüggenek a Közel-Kelet helyzetével.

Horváth Szilárd, az MTVA vezető szerkesztője „Ahogy a gyermekeinket neveljük, olyan lesz az ország” címmel közölt írást. „2003-ban, amikor nagylányunk hatéves lett, feltettük magunknak a kérdést: hova vigyük iskolába? A kérdéssel elmentünk barátainkhoz, s együtt megnéztük a környékbeli iskolákat. Mindenhol ugyanazt kerestük a nevelésben: a kereszténységet, a magyar néphagyományt, a családiasságot és a természetet. Az iskolától az otthoni nevelés folytatását vártuk, újra csak: kereszténység, magyar néphagyomány, családiasság, természet. A környéken meglátogatott önkormányzati iskolákban egyiket sem találtuk meg.” Ezért a szerző úgy döntött, iskolát alapít - ennek történetét és eredményeit írja le.

A szám ezen kívül számos recenziót közöl. Czopf Áron Metapolitika c. könyvéről mindjárt ketten is írtak (Kosztur András és Sullivan Ferenc). Vargha Bálint Tamás jogász György László kormánybiztos könyvére, A középosztály forradalmára reagált.

Ezen kívül recenziókat olvashatunk a következő könyvekről. Böszörményi-Nagy Gergely: Mindenség algoritmus (Békés Márton tollából), Paul Hollander: Marx és a Korán (Máthé Áron), Somkuti Bálint: Negyedik generációs hadviselés, Kormányzásra várva. Szerk. Csizmadia Ervin et al. (Halkó Petra), A magyar liberalizmus gyökerei és a rendszeres bizottsági munkálatok. Szerk. Heil Kristóf Mihály (Jereb Botond), Zinner Tibor: Gyorstalpaló, elvtársaknak (Veszprémy László Bernát), Kötter Tamás: Élet az ember után (Hegedűs Zoltán).

A lap továbbá írásokat közöl még Fabó Edit, Snopper Zsuzsanna, Somkuti Bálint, Nagy Milán és Pásztor István tollából.

Fotó: Kommentár Facebook-oldal